Átadták a nemzetközi rajzpályázat díjait

2011. augusztus 21-23. között tizenötödik alkalommal került megrendezésre Debrecenben, Budaörsön, Balmazújvároson és Nagyváradon az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatorna.

Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlás versenyén eddig 30 ország több tucat együttese szerepelt a kis iskolai csapatoktól a komoly egyesületieken át az országos válogatottakig.

         A háromnapos versenyt 2011-ben is több kísérő rendezvény színesítette. Ezek közül az egyik leglátványosabb a jelenleg a Bolyai János Általános Iskolában berendezett nemzetközi rajzkiállítás, mely a torna idején a Tóth Árpád Gimnáziumban volt látható. A tárlaton a „Kedvenc sportágam a röplabda” című témakör alkotásai kerültek kiállításra. 

A hagyományos pályázatra idén is több száz pályamunkát fogadtak a szervezők. Érdekes, hogy néhány évig a Litvániából érkezett rajzok szépsége és mennyisége volt kimagasló, tavalyelőtt a belföldi pályamunka száma okozott pozitív meglepetést, tavaly és idén pedig a Vajdaságból küldtek meglepően sok alkotást. A díjakat 2011. szeptember 8-án délután 3 órakor adták át a következő nyerteseknek:

ÓVODÁS KOROSZTÁLY:

1. Hajdó Hanna (Sipos utcai óvoda)
 
         ALSÓS KOROSZTÁLY:
1. Milánovity Teodóra (Jovan Jovanovic Zmaj Ált. Isk., Szabadka, Szerbia, Vajdaság)
2. Kanabé Henrietta (Vörösmarty M. Ált. Isk.)
3. Szők Boglárka (Karácsony S. Ált. Isk.)
 
         FELSŐS ÉS KÖZÉPISKOLÁS KOROSZTÁLY:
1. Bencun Mia (Jovan Jovanovic Zmaj Ált. Isk., Szabadka, Szerbia, Vajdaság)
2. Zilahi Eufrozina (Eötvös Utcai Ált. Isk.)
3. Keczeli Zsanett (Kölcsey F. RTKF.)
 
Különdíj:
Siroki Balázs (Dr. Kettesy Aladár Ált. Isk.)
 
          FELNŐTT KOROSZTÁLY:
1.Dr. Koháry György
 
A zsűri különdíját kapta a legeredményesebb felkészítő tanár Grubanek Martinek Emília, akinek tanítványai két korosztályban is győztek.