Diákolimpia

 

Az Eötvös Utcai Általános Iskola tanulói az 1997/1998-as tanévtől 10 éven keresztül megszakítás nélkül szerepeltek az országos diákolimpia röplabda döntőin.

Az 1997/1998-as tanévben a fiúk 4. helyükkel jelezték, hogy hosszútávon kell velük számolni.

A csapat tagjai voltak:

Czakó Zoltán, Fogarasi István, Juhász Lajos, Mocsár István, Pénzes Norbert, Pinczés Tamás, Porcsin László, Sarkadi István, Sinai Patrik, Szladek Norbert, Tar Péter

Az 1998/1999-es tanévben nagy dolgot produkáltak tanulóink. A diákolimpiák történetében igen ritka az, hogy ugyanannak az iskolának a leány- és fiúcsapata ugyanabban az évben az országos nyolcas döntő tagja.

1999. június 20-22. között Tatabányán fiaink és lányaink összes mérkőzése egy időben zajlott, ami egyrészt örömmel töltött el bennünket, másrészt igazán nagy eredményt egyik csapat sem ért el. A lányok hatodik, a fiúk ötödik helyen végeztek.

A lányok csapata:

Balogh Pálma, Dendörfer Katalin, Dobán Éva, Ferencz Boglárka, Kiss Zsanett, Kovács Mónika, Márton Andrea, Oláh Judit, Szauka Melinda, Takács Anett, Törjék Viktória

A fiúk együttese:

Fogarasi István, Karap Attila, Mocsár István, Papp Gergely, Pénzes Norbert, Pilka Gábor, Radócz Sándor, Sinai Patrik, Szladek Norbert, Tar Péter

 

Ugyanebben az évben a Hajdúszoboszlón, illetve Tiszavasváriban megrendezett 1. Kísérleti Strandröplabda Országos Diákolimpián a fiúk aranyérmet nyertek.

Az 1999/2000-es tanévben a budapesti Milleneumi Diákolimpián a fiúk a csoportjukból két 3:2-es vereséggel (Arany János Általános Iskola, Kecskemét; Felsővárosi Általános Iskola, Szeged) és egy 3:0-ás győzelemmel (Árpád Fejedelem Téri Általános Iskola, Kazincbarcika) nem jutottak a négy köze, végül hatodik helyezettek lettek.

A csapat tagjai:

Czakó Zoltán, Fogarasi István, Juhász Lajos, Karap Attila, Mocsár István, Pénzes Norbert, Pinczés Tamás, Pilka Gábor, Porcsin László, Radócz Sándor, Sinai Patrik, Szladek Norbert

Ennek az évnek a nyarán a Strandröplabda Diákolimpián a fiúk ezüstérmet, a lányok ötödik helyet szereztek.

A 2000/2001-es tanévben a fiúk végig szoros győztes mérkőzéseket vívtak (pl. az OGYB-n) a nyíregyháziakkal. Az országos döntőbe jutásért idegenben 3:2-re győztek, itthon 3:1-re kikaptak. A lányok viszont iskolánk aranylapjait írták. Saját korcsoportjukban bejutottak az országos döntőbe és Pécsett 4. helyezettek lettek.

A két évvel idősebbek korcsoportjában a városi, majd megyei diákolimpia megnyerése után a kuparendszerű találkozókon is sikerrel jártak és mindenki megrőkönyödésére a középiskolások között is bejutottak az országos döntőbe. A kazincbarcikai fináléban sem adták meg magukat, játszmákat, sőt mérkőzést nyerve a hatodik helyen végeztek.

A lányok névsora:

Balogh Pálma, Dobán Éva, Ferencz Boglárka, Kovács Mónika, Márton Andrea, Oláh Judit, Szauka Melinda, Takács Anett, Törjék Viktória

Strandröplabdában a fiúk saját korcsportjukban az 5., a középiskolás korcsoportban a 4. helyért járó oklevelet vehették át.

A lányok saját korcsoportjukban negyedikek lettek, a 18 éven aluliak között pedig nagy meglepetésre ezüstérmet szereztek.

 

A 2001/2002-es tanévben a II. korcsoportos fiú és leány csapat játszott országos diákolimpiai döntőt. A lányok a 7. helyen végeztek, a fiúk pedig 3. helyükkel megszerezték iskolánk első terem diákolimpiai országos érmét.

A bronzérmes csapat balról jobbra: állnak: Bajusz Éva kísérőtanár, Kerékgyártó István, Szalóki Szabolcs, Márton Antal, Szombathy András edző, Fucskó Dániel, Borbély Norbert, Harangozó Nóra kísérőtanár. Térdelnek: Márton András, Erdélyi Koppány, Varga Attila, Hernyák Norbert, Szauka Attila.

 

A 2002/2003. tanévben III. korcsoportos fiú csapatunk országos 10. helyen végzett.

 

A 2003/2004-es tanévben a III. korcsoportos amatőr diákolimpiai döntőn Budapesten ezüstérmet szerzett az alábbi összeállítású csapat: Borbély Norbert, Imre Norbert, Kratina Sándor, Márton András, Márton Antal, Nyilas Dániel, Szalóki Szabolcs, Szauka Attila.

Az 1999-es évhez hasonlóan leány- és fiú III. korcsoportos csapatunk is bejutott a 2004. június 15-18 között Szegeden rendezett országos döntőbe. A lányok a 19-24. helyen végeztek, a fiúk viszont több vesztett állást is megfordítva, az iskolánk legszebb eredményeit idéző hatodik helyen végeztek. A csapat tagjai: Borbély Norbert, Imre Norbert, Kratina Sándor, Márton András, Márton Antal, Nyilas Dániel, Szalóki Szabolcs, Szauka Attila,  Varga Attila, Vágó Csaba. Edző: Szombathy András. 

Néhány nap múlva a Tiszavasváriban rendezett országos strandröplabda diákolimpiai döntőn is szépen szerepelt, második helyen végzett az alábbi csapat:

Felső sor (balról jobbra): Szombathy András edző, ifj. Szombathy András, Kónya Gábor, Márton Antal, Borbély Norbert, Imre Norbert. Alsó sor: Nyilas Dániel, Szalóki Szabolcs, Szauka Attila, Márton András, Varga Attila. 

A 2004/2005-es tanévben a III. korcsoportos amatőr diákolimpiai döntőn Budapesten bronzérmet szerzett az alábbi összeállítású csapat: Holozsi Dániel, Kiss Gergő, Kratina Sándor, Márton András, Márton Antal, Szalóki Szabolcs, Técsi Zoltán, Vágó Csaba.

Ugyanez a csapat - kiegészülve Hiripi Ádámmal és Zilahi Richárddal - 2005. június 16-19. között Kalocsán országos bronzérmet szerzett.

 

A 2005/2006-os tanévben ismét Kalocsán, 2006. április 29-én és 30-án a III. korcsoportos amatőr országos döntőn szerzett bronzérmet a Kerékgyártó József, Lajtman Balázs, Márton András, Zilahi Richárd, Szőke Márk, Vágó Csaba összetételű együttes. Ugyanők - az utóbbi két tanuló nélkül - 2006. június 22-én Tiszavasváriban ezüstérmesek lettek a strandröplabda országos diákolimpiai döntőn:

 

A 2006/2007-es tanévben a IV. korcsoportos amatőr diákolimpiai döntőn Veszprémben aranyérmet szerzett az alábbi összeállítású csapat: Kiss Gergő, Kratina Sándor, Márton András, Márton Antal, Szalóki Szabolcs, Técsi Zoltán, Lajtman Balázs.

 

2016. április 8-án Hajdúszoboszlón a Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI IV. korcsoportos leány röplabdásai megnyerték Hajdú-Biharban a megyei döntőt.

 

2017-ben ismét megyei bajnok lett a III. korcsoportosok versenyében a Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI.

2017-ben és 2018-ban ismét megyei bajnok lett a IV. korcsoportosok versenyében a Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI.