Gyermek csapatunk először győzött az Arany ellen!

 A több évtizedes múltra visszatekintő rangos utánpótlásversenyen a hazai elit mellett mi is indítottunk két csapatot.

A minik életük első versenyén nem vallottak szégyent, sőt játszmát is nyertek, és sokat fejlődtek.

A gyermekek a legjobb megyei csapatként az ötödik helyet szerezték meg úgy, hogy a nehezebb csoportba kerülve csak a végső első és második helyezettől kaptak ki. A nagyváradi Ghibu Líceum csapatát, majd a külsősökkel is megerősített Arany János Gyakorlóiskola csapatát is legyőzték. Ez utóbbi siker azért is értékes, mert először sikerült diadalmaskodni, ráadásul 0:1-ről fordítva.

Gratulálunk a csapatoknak!

A részletes eredmények a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség http://hajduvolley.fw.hu című honlapján láthatók.